Fodor Pl figazgat s Molnr Antal igazgat valamint az j kiadvnyok ksztiA Magyar Kultúra Napján, 2019. január 22-én került sor a Magyar Tudományos Akadémia Székházának Nagytermében a Szent Korona Év (1978–2018) eredményei, a „Lendület” Szent Korona Kutatócsoport legújabb kiadványainak bemutatójára. A csaknem telt ház előtt zajlott könyvbemutató révén, amelynek végén a Kutatócsoport kiadványaiért majd egy órán át álltak sorba a vásárlók, intézetünk méltóképpen járult hozzá a magyar kultúra napja megünnepléséhez. Az eseményről részletes képgaléria itt látható, további tudósítások itt és itt olvashatóak, az új kiadványokról pedig az M5 csatorna Ez itt a kérdés... című 45 perces adása itt tekinthető meg.

A knyvbemutatt igen jelents rdeklds ksrteA rendezvényen az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont kommunikációs referense, intézetünk tudományos munkatársa, Katona Csaba moderálása mellett az MTA BTK főigazgatója, intézetünk tudományos tanácsadója, Fodor Pál köszöntötte a közönséget; majd a kutatói team eddigi főbb eredményeit a Kutatócsoport vezetője, Pálffy Géza, intézetünk tudományos tanácsadója mutatta be látványos prezentációval kísért előadásban. Ezt követően a négy frissen megjelent kiadvány (A Szent Korona hazatér. A magyar korona tizenegy külföldi útja [1205–1978]. Szerk. Pálffy Géza; Maczó Ferenc: Az utolsó magyar királykoronázás. IV. Károly király és Zita királyné koronázási ünnepsége Budapesten 1916. december végén. 2. javított kiadás; Glant Tibor: A Szent Korona amerikai kalandja és hazatérése. 2. javított kiadás; A Szent Korona és koronázási kincseink nyomában. Ismeretterjesztő film az MTA BTK TTI „Lendület” Szent Korona Kutatócsoport legfontosabb felfedezéseiről. Nyolcnyelvű DVD. Rendezte: Bárány Krisztián. Fényképezte: Bárány Dániel) szerzőivel és szerkesztőivel került sor kötetlen beszélgetésre. Pálffy Géza, Maczó Ferenc, az Addetur Baptista Gimnázium, Szakgimnázium és Szakiskola tanára, Szakgimnázium és Szakiskola tanára, Glant Tibor, a Debreceni Egyetem docense és Bárány Krisztián filmrendező egyrészt munkáik legfontosabb szakmai eredményeiről beszéltek, másfelől ezek társadalmi hasznosulását mutatták be, majd válaszoltak a közönség soraiból érkező kérdésekre is. A rendezvény intézetünk igazgatója, tudományos főmunkatársa, Molnár Antal szavaival zárult.

Az akadmiai kiadvnyok irnt risi volt az rdekldsAz új kötetek és a FilmEver Stúdióval közösen készített nyolcnyelvű koronafilm DVD-je megvásárolható intézetünkben (Humán Tudományok Kutatóháza, Bp. 1097 Tóth Kálmán utca 4., B épület 4/44. szoba; tel.: [06 1] 224-6700/4624-es mellék, e-mail: ) és az MTA BTK Penna Bölcsész Könyvesboltban (Bp. 1053 Magyar u. 40., munkanapokon 13:00 és 17:00 óra között, tel.: 06 30 203-1769, e-mail: ).