PalffyG KoronazasiZaszloPálffy Géza, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet „Lendület” Szent Korona Kutatócsoportjának vezetője 2012. július 11-én nagy interjúban mutatta be a Sikeradó internetes hírportál olvasóinak napokban megalakult „Lendület” kutatócsoportját. Ennek tagjai az elkövetkező öt esztendőben (2012–2017) a Magyar Tudományos Akadémia támogatásával a magyar uralkodókoronázások és a Szent Korona 1526 és 1916 történetét vizsgálják, ezzel kívánva törleszteni a magyar tudományosság egyik nagy adósságát. Intézetünk Kora újkori témacsoportjának vezetője részletesen szólt az interdiszciplináris kutatócsoport létrejöttéről, a nagyszabású projekt legfőbb célkitűzéseiről, több, újonnan felfedezett nemzeti kincsünkről (köztük a nemrég Fraknón/Forchtensteinben kiállított legkorábbi, a csoport által felfedezett, 1618. évi magyar országzászlóról), sőt még arról is, hogy mikor ferdülhetett el a Szent Korona keresztje. A Kovács Noémi főszerkesztő által készített interjú teljes terjedelmében olvasható.