Intézetünk munkatársa, Tóth Gergely, a „Lendület” Szent Korona Kutatócsoport tagja 2019. november 8-án, a Szegeden a IV. Neolatin Konferencián tartott előadást. A jeles koronaőrről (1608–1622), a Szent Korona históriájának első összefoglalójáról, Révay Péterről és történetírói tevékenységéről szóló referátumának címe a következő volt: „Quisquis est in aulis magnorum principum...” Udvar, udvarhűség és udvaroncoknak szóló jótanácsok Révay Péter De Monarchia című munkájában. A tanácskozás programja itt olvasható.

Az előadásban kollégánk a magyar uralkodókoronázásokkal és Révay Péter pályájával kapcsolatban figyelemre méltó megállapításokat tett: „Feltétlenül szólnunk kell még a De Monarchia egyik nagyon fontos témaköréről: a koronázásokról, és különösen az 1613. évi és 1618. évi koronázás igen terjedelmes bemutatásáról. Az utóbbi két esemény – Anna császárné magyar királynévá, illetve II. Ferdinánd magyar királlyá koronázása – több szempontból is kiemelkedő fontosságú volt szerzőnk számára. Egyrészt azért, mert koronaőr volt, így hivatalából adódóan komoly szerepe volt ezeken a napokon a korona előhozatala, majd újbóli visszahelyezése körül. Másrészt azért is, mert a koronázást, és az azt megelőző választást, ahogy azt fentebb is láttuk, a rendi-királyi hatalommegosztás és együttműködés zálogának tartotta. Harmadrészt azért is, mert udvari méltóság volt, ráadásul udvarmester, 1613-ban és 1618-ban a ceremónia aktív résztvevője, 1618-ban a szertartás egyik főszervezője. Végül bizonyosan azért is fontos volt neki a koronázási ünnepély, mert a magyar királyi udvar – ahogy arra szintén utaltunk – ekkor, ha ideiglenesen is, de funkcionált. A hajdani fényes budai aulának gyenge visszfénye volt csupán ez a röpke idő, de mégis azt szimbolizálta, hogy létezik még – ilyen formában is – a Magyar Királyság. Fontos hozzátenni ehhez, hogy a magyar főúri elit dolgozta ki a királykoronázási ceremóniák rendjét, és ennek az elitnek a tagjai állhatatosan ragaszkodtak a magyar hagyományokhoz. Ezáltal a Pozsonyban lezajlott szertartás a magyar államiság fenntartása mellett a magyar rendi állam önreprezentációjául is szolgált.” (Részlet az előadásból.)