Szelnyi Kroly s Plffy Gza a killtsonA magyar korona 1978. évi hazatérésének 42. évfordulóján, 2020. január 5-én fotókiállítás nyílt a pesthidegkúti Klebelsberg Emlékházban Szelényi Károly Magyar Örökség-díjas fotóművész alkotásaiból. A kiemelkedő érdeklődés kísérte rendezvényt intézetünk tudományos tanácsadója, a „Lendület” Szent Korona Kutatócsoport vezetője, Pálffy Géza nyitotta meg a magyar felségjelvény jelentőségéről, kalandjairól és fotózásairól szóló előadásával. Az esemény meghívója itt, részletes tudósítás pedig itt olvasható róla.

A rendezvnyt hatalmas rdeklds ksrteUjAz egykori vallás- és közoktatásügyi miniszter, Klebelsberg Kuno két esztendeje felújított kastélyában tartott rendezvényen kollégánk Szelényi Károlynak a koronázási jelvények fotózása kapcsán végzett kiemelkedő tevékenységét négy aspektusból mutatta. Egyfelől, miként vált 1978 után széles körben láthatóvá a története túlnyomó részét koronaládákban töltő Szent Korona a fotóművész színes fényképeinek köszönhetően? Másrészt, milyen kiemelkedő szereppel és eszmeiséggel bír legfőbb állami és nemzeti ereklyénk? Harmadrészt, milyen kalandok és megpróbáltatások érték sok száz éves históriája folyamán, mindenekelőtt a Glant Tibor debreceni kollégánk által nemrég részletesen feltárt utolsó hazatérés alkalmával? Végül az előadó nemcsak a korona fotótörténetébe kalauzolta el az igen népes hallgatóságot, hanem a Lendület Kutatócsoport több újabb felfedezését is ismertette. A 42 esztendeje ismét Magyarországon: Az Amerikából hazatér koronázási jelvények címmel megnyílt kiállítás tavaszig tekinthető meg a Klebelsberg Emlékházban.

Plffy Gza elads kzbenA kutatási újdonságokat bemutató kiadványok nagy része és a FilmEver Stúdióval közösen készített nyolcnyelvű koronafilm DVD-je – amelyben már Szelényi Károly legfrissebb koronaképei is láthatóak – még kapható a BTK Történettudományi Intézetében (Humán Tudományok Kutatóháza, Bp. 1097 Tóth Kálmán utca 4., B épület 4/44. szoba; tel.: [06 1] 224-6700/4624-es mellék, e-mail: ) és a BTK Penna Bölcsész Könyvesboltban (Bp. 1053 Magyar u. 40., munkanapokon 13:00 és 17:00 óra között, tel.: 06 30 203-1769, e-mail: ).