Térképek

 567–630/670. Kora avar korszak a Kárpát-medencében

A feltehetően belső- és közép-ázsiai népcsoportokból eredeztethető avarság 552-ben lépett az európai történelem színpadára. A türk fennhatóság elől nyugatra vándorolva ekkor kelnek át a Volgán, s történetük ettől kezdve elsősorban a bizánci diplomácia írásos emlékei segítségével követhető nyomon. Másfél évtized alatt páncélos lovas hadseregük bekalandozza fél Európát. 567-ben birtokba veszik a legyőzött gepidák erdélyi és tiszántúli országát, majd 568 húsvétját követően az egykori Pannónia, a szövetséges langobardok földjének megszállására kerül sor. Fejedelmük az égi eredetűként tisztelt, korlátlan hatalmú Baján kagán, akit a trónon közvetlen leszármazottai követtek. Az előkelők szűk rétegét alkották a 'kiválasztott férfiak' (görögül: logades).

 670/680–804. Késő avar korszak a Kárpát-medencében

A régészeti leletek tanúsága szerint a 670/680-as években új nép költözött a Kárpát-medencébe, amely mintegy felülrétegezte a korai Avar Kaganátus társadalmát. A történeti hátteret feltehetően az a változás adta, hogy a délorosz sztyeppéken uralkodó bolgár fejedelem népei a kazárok közeledtére, Kovrát kán fiainak vezetésével szétszéledtek. A legkorszerűbb sztyeppei fegyverzettel és hadviseléssel megerősödött avarság településterülete ekkor minden irányban megnövekedett, a legszembetűnőbb a Bécsi-medence megszállása az Enns folyóig.

 8–11. sz. A késő avar (670/680–804) és magyar (10–11. század) régészeti lelőhelyek

A Kárpát-medencei magyar honfoglalást megelőző és az azt közvetlenül követő időszak (8–11. század) településképéről elsősorban a temetkezési helyek alapján tudunk tájékozódni. A magyar őstörténet iránt érdeklődők leginkább a „kettős honfoglalás” elméletét kötik e korszakot kutató László Gyula (1910–1998) régészprofesszor nevéhez, aki neves elődök munkásságára támaszkodott feltevésének megfogalmazásakor.

10. sz. A magyar hadjáratok, 899–970

A magyar törzsszövetség már a Kárpát-medencei honfoglalás és a meghódított területet biztosító pozsonyi győzelem (907) előtt is vezetett hadjáratokat a Keleti Frank Királyság végvidékére (862, 881), ám a Karoling Birodalom utódállamai csak a 890-es évektől váltak olyan célpontokká, amelyeket a magyarok évről-évre felkerestek az elkövetkezendő fél évszázadban. Az első igazi megrázkódtatást a 899–900. évi észak-itáliai hadjárat jelentette, amelynek következtében az itáliai királyok fél évszázadon át a magyarok kényszerű szövetségeseivé váltak. A magyar hadjáratok a Bizánci Császárságot (934, 943, 970) és valószínűleg a szomszédos szláv fejedelemségeket sem kímélték. A kalandozó hadjáratok hátterében lényegében három motiváció húzódott meg.

1031–1043. Egyházszervezet Szent István korában

A térkép a Német-Római Birodalommal 1031-ben kötött béke értelmében 1043-ig fennálló nyugati határt ábrázolja. Szent István 1083 körül keletkezett nagyobb legendája szerint a király tíz püspökséget alapított, amelyeket a legenda nem nevezett meg, de könnyen kikövetkeztethetők. Határaik megrajzolása 14. század eleji pápai tizedjegyzék alapján történt. A püspökségek nem egyszerre jöttek létre, szervezésük néha évtizedekig eltartott.

11. sz. Német támadások

II. Henrik német–római császár (1002–1024) halálával ötven éve tartó békeidőszak ért véget Magyarország nyugati határán. A néhai császár Szent István sógora volt, és miután az új német király, II. Konrád (1024–1039, 1027-től császár) a Magyar Királyságot is besorolta azon országok közé, melyeknek el kellett ismerniük a császárt hűbéruruknak, idő kérdése volt csupán, hogy a német  seregek meginduljanak Magyarország ellen. A térképlap az 1030-tól induló német hadjáratokat és katonai felvonulásokat mutatja be IV. Henrik utolsó, Magyarország ellen indított támadásáig (1079). A mellékelt szöveg az események rövid ismertetését nyújtja néhány kiegészítő információval, időrendben.

1118 körül. A magyar egyázszerezet

A Szent István által létrehozott egyházszervezet már a 11. században átalakult. Szent László a bihari püspökség székhelyét Biharból Váradra helyezte, az új székhellyel együtt a püspökség neve is megváltozott. László király valamikor az 1090-es években alapította a zágrábi püspökséget. Könyves Kálmán (1095–1116) király alatt az esztergomi egyházmegyéről választották le a nyitrai egyházmegyét. A térkép ezt a 12 egyházmegyéből álló állapotot ábrázolja, a Könyves Kálmán halála körüli időkben. Az egyházmegyék határainak megrajzolása a 14. század eleji pápai tizedjegyzék alapján történt.

11–13. sz. Szolgáló népek

A szolgálónépi szervezet az uralkodói hatalom gazdasági háttereként jött létre három közép-európai országban: Cseh-, Lengyel és Magyarországon. A rendszer alapjait már a 10. században megvethették, ám kibontakozását Szent István korára helyezi a magyar történetírás. A szolgálónépek ősei eredetileg a fejedelmi család személyes tulajdonát képezhették és jelentős hányaduk a helyben talált szláv lakosságból kerülhetett ki. A szolgálónépi szervezet lényege az volt, hogy a fejedelmi, majd királyi udvarhelyek köré olyan népelemeket telepítettek, akik termelő és kézműves munkájuk, vagy más szolgálatuk révén gondoskodtak egy-egy udvarhely szükségleteiről. Az állandó székhellyel még nem rendelkező uralkodók szüntelenül úton voltak, kíséretük ellátásáról a királyi birtokközpontoknak tekinthető udvarhelyek szolgálónépei gondoskodtak.

11–14. sz. Királynéi birtokok az Árpád-korban

A magyar királynét az Árpád-korban földek és jövedelmek illették meg. Ezek fedezték a királyné kiadásait: udvara fenntartását, valamint azoknak a tevékenységeknek a költségeit, amelyeket a kor elvárt a királynéktól, így az özvegyekről és az árvákról történő gondoskodást, az egyházak támogatását. Az 1. térkép az Árpád-korból ismert királynéi birtokokról adnak áttekintést. A királynéi birtokok tekintélyesnek mutatkozó mennyisége eltörpült a különböző birtokszervezetekhez tartozó királyi birtokok nagysága mellett, ám relatív súlya mégsem becsülhető le, hiszen jelentősen felülmúlja a leggazdagabb egyházi intézmények – az esztergomi érsekség, a székesfehérvári káptalan vagy a pannonhalmi apátság – birtokállományát. Nem kétséges, hogy a királynékat az ország legnagyobb birtokosai között kell számon tartanunk.

11–15. sz. Vásárok a magyar királyságban

A szervezett, intézményesített árucsere színterei a vásárok voltak, melyekkel a magyarság még a honfoglalást megelőzően ismerkedett meg. Ezt bizonyítja a magyar vásár szó is, mely iráni eredetű, és egyike az írott szövegekben legrégebbről ismert magyar szavaknak: először 1055-ben a tihanyi (Mortis uuasara kuta rea), majd 1075-ben a garamszentbenedeki alapítólevélben (quod vocatur Hungarice Zobuzlou wasar) fordul elő. Kezdetben a Magyar Királyság területén csak a király tarthatott vásárokat, a 13. századtól azonban egyre több – egyházi vagy világi – birtokos szerzett vásártartási jogot. Az uralkodó előjoga azonban annyiban fennmaradt, hogy vásárt csak király engedélyezhetett. A vásártartási jogot az oklevél kiállítását követően kihirdették, így mindazok, akik számára ez sérelmet jelentett, kifogással élhettek.

refo500-logo