Kiadványtár

17. sz. Az Erdélyi Fejedelemség

17. sz. Az Erdélyi Fejedelemség

Erdély úgynevezett aranykorát ábrázolja a térkép, amelyen Bethlen Gábor (1613–1629) illetve I. Rákóczi György (1630–1648) és fia II. Rákóczi György (1648–1658) uralkodását értjük. Ez alatt az időszak alatt az erdélyi állam területe, gazdasági potenciálja és nemzetközi befolyása is nagymértékben megnőtt.

Területi változások (1613–1659)

Bethlen Gábor uralkodásának elején kisebb területi veszteség érte az erdélyi államot. A fejedelem 1616-ban kénytelen volt átadni az Oszmán Birodalomnak Lippa végvárát és környékét. Lippa fontos átkelőhelynek számított, de ahogy a vonatkozó országgyűlési határozat fogalmazott: „Az egy Lippa odaadásával hazánkat egészen utolsó veszedelemből […] meg kellett váltanunk.”

A fejedelemség jelentős területi gyarapodását annak köszönhette, hogy Bethlen Gábor 1619-ben belépett a harminc éves háborúba, és az első hadjáratát lezáró nikolsburgi béke (1621. december 31.) értelmében II. Ferdinánd magyar király átadta Bethlennek élete végéig az úgynevezett hét felső-magyarországi vármegyét (Szatmár, Szabolcs, Bereg, Ugocsa, Zemplén, Abaúj, Borsod). Bethlen Gábor még két Habsburg-ellenes hadjáratot vezetett a Magyar Királyság területén, az 1624-ben megkötött második bécsi valamint az 1626. évi pozsonyi békekötések a nikolsburgi béke pontjait ismételték meg. Utóda, I. Rákóczi György 1644-ben indult el Magyarország felé hadaival, majd 1645 decemberében kötötte meg a linzi békét III. Ferdinánddal, amelynek pontjai nagyjából megegyeztek a Bethlennel kötött békekötésével, annyi kivétellel, hogy Rákóczi halála után fiai Szabolcs és Szatmár vármegyét is örökölhették, valamint a fejedelem megkapta a hét vármegyén túl többek között Ecsed várát, és Tokajt is.

A fejedelemség területi integritását egészen 1657-ig, II. Rákóczi György katasztrofális kimenetelű lengyelországi hadjáratáig, sikerült megőrizni. Az ezt követő oszmán bosszúhadjárat során Erdélyt súlyos vesztségek érték, a legérzékenyebb pont Várad várának – Erdély kapujának – török kézre kerülése volt.

Közigazgatás

Az erdélyi állam területe ebben az időszakban is két nagy egységre bontható: a szorosabb értelemben vett Erdélyre és az Erdélyhez kapcsolt Részekre (Partium). A 16. század közepén önállósult Erdély területi beosztása és közigazgatása nem sokat változott a késő-középkorhoz képest, az ideiglenesen csatolt vármegyéket ugyanis nem kapcsolták be a fejedelemség közigazgatásába. A területi beosztás a következőképpen nézett ki a 17. század első felében: magyar vármegyék, székely székek és szász székek és kerületek.

Az erdélyi magyar vármegyék igazgatási rendszere eltért a magyarországi vármegyékétől, erdélyi vármegyének két főispánja volt, akit rangban nem az alispán, hanem a fő(szolga)bíró követett. Feladataik azonban hasonlóak voltak (pl. középfokú bíráskodás, adóbehajtás, katonai szervezés). A fejedelemség fővárosában (Gyulafehérvár) Bethlen Gábor nagyszabású fejlesztéseket hajtott végre.

A székelyek és a szászok előjogaiknak köszönhetően saját közigazgatási egységekbe, úgynevezett székekbe szerveződtek. A székely székeket egy-egy főkapitány és (fő)királybíró vezette, a vezető szerepet betöltő ún. „anyaszék” Udvarhelyszék volt.  A szász székek és kerületek (brassói, besztercei) alkották a Királyföldet, nevüket központi városukról kapták, fővárosuknak Nagyszebent tartották.

Önálló közigazgatási egységek voltak még a vármegyék területén található kerületek (pl. belényesi, karánsebesi), amelyek általában egy-egy várhoz kötődtek, ugyanilyen egységet képezett Kővár vára és vidéke.

Gazdaság

Bethlen Gábor és utódai intézkedések sorát hozták annak érdekében, hogy az erdélyi állam gazdaságát helyreállítsák és fejlesszék. Ebben az időszakban alakult ki a jelentős fiskális (kincstári) birtokrendszer, amelyen nyugodott a fejedelmi kincstár gazdagsága. A fejedelem minta-uradalmának számított: Görgény, Gyalu, Déva. A másik fontos pillérnek az Erdély területén található nyersanyag kinyerése és feldolgozása számított: sóbányák (Torda, Kolozs, Szék, Dés, Vízakna), nemesércbányák (Abrudbánya, Nagybánya), vasbányák (bihari, csíki), higany (Zalatna), mézgyűjtés (pl. Beszterce vidéke). Fontosabb kereskedelmi központnak elsősorban a szász városok számítottak: Kolozsvár, Szeben, Brassó.

Az erdélyi állam 17. századi gazdasági fejlődését ezen felül elősegítette, hogy huzamosabb ideig hozzá volt csatolva a hét felső-magyarországi vármegye, jelentős városokkal (pl. Kassa, Tokaj), bányákkal, és kereskedelmi kapcsolatokkal.

Mátyás-Rausch Petra–Nagy Béla

Fájlnév: erdélyi_fej_1648.jpg
Fájlméret: 360.42 KB
Fájltípus: image/jpeg

refo500-logo