Kiadványtár

1657. II. Rákóczi György lengyel hadjárata

1657. II. Rákóczi György lengyel hadjárata

II. Rákóczi György (1648–1657/1660) 1656. december 6-án kötötte meg a radnóti szerződést X. Károly Gusztáv svéd király (1654–1660) képviselőivel. Ez a Lengyel-Litván Unió elleni együttműködés kereteit tisztázta, az ország felosztásával együtt. A hatalmas államot ugyanis alapjaiban rázta meg az 1648 óta folyamatosan kiújuló konfliktus a kozákokkal, amelybe 1654-ben a cár is bevonódott; a svéd király 1655-ben megindított inváziója pedig úgy tűnt, végleg maga alá temeti Erdély északi szomszédját. Mivel a Rákóczi-család tagjai az 1648-es királyválasztás óta mindig is a trón lehetséges várományosai között szerepeltek (legalább is a Lengyel-Litván Unió protestánsainak körében), Erdély fejedelme közelről követte az eseményeket, többször is jelezte együttműködési készségét, amit X. Károly Gusztáv végül katonai helyzetének rosszabbra fordulása után, szövetségeseket keresve fogadott el. II. Rákóczi György mindazonáltal úgy próbált meg bevonulni Lengyelországba, hogy ne idegenítse el annak lakosait sem, hivatkozva a számos lengyel oldalról érkezett segítségkérésre.

Az 1657 januárjában induló erdélyi hadjárat első célja (a szintén 1656-ban megkötött kozák szövetségből következő csapategyesítés után) a svéd helyőrség által védett, ám a lengyelek által ostromolt Krakkó felmentése volt. A radnóti szerződés, illetve Rákóczi hadai bevonulásának hírére X. Károly Gusztáv is megindult csapataival dél felé a svéd és a szintén szövetséges brandenburgi csapatokkal. A csapategyesítésre áprilisban, Modliborzyce mellett került sor, és az erdélyi fejedelem mellett lévő moldvai és havasalföldi csapatokkal együtt már igen jelentős számúra nőtt sereg vezetése úgy határozott, hogy döntő ütközetet próbálnak kicsikarni a lengyel csapatokkal szemben. Ennek érdekében, Stefan Czarniecki seregét üldözve, igen gyors tempóban vonultak kelet felé (miközben az erdélyi csapatok rövid sikertelen kísérletet tettek Zamość bevételére is), végül a litvániai Breszt várát jelölve ki célpontnak, amelyet egy hét alatt el is foglaltak. Breszt alól elvonulva kapta meg a hírt X. Károly Gusztáv, hogy országa területét dán támadás érte, így főseregével észak felé elvonult, bár egyes kontingensek még II. Rákóczi György mellett maradtak és kulcsszerepet játszottak Varsó közös bevételében június közepén.

A katonai szempontból kevés hasznot hozó győzelem után (amelyre Rákóczinak alighanem csak azért volt szüksége, hogy a Fényes Portán beszámolhasson a főváros elfoglalásáról, erősítve ottani pozícióját) a maradék svéd hadak észak felé távoztak, míg az erdélyi és kozák seregek, X. Károly Gusztáv tanácsának megfelelően, délen próbáltak hídfőállást kialakítani. Eddigre azonban az ellátási nehézségek miatt a sereg morálja teljesen szétesett, Krakkót pedig újabb ostrom alá fogta egy, immáron Habsburg csapatok által is támogatott lengyel sereg. Rákóczi júliusban megalázó feltételekkel kötött békét az őt üldöző lengyel csapatokkal, de seregét, amely Moldván keresztül akart visszatérni a fejedelemségbe, a Krím felől felvonuló tatár kán bekerítette (a fejedelem maga egy kisebb csapattal egy másik úton sikeresen visszatért Erdélybe). Trambovlánál a Kemény János által vezetett erdélyi sereg három napig védte magát, de amikor a moldvai és havasalföldi segédcsapatok dezertáltak, a további ellenállást hiábavalónak ítélve megadták magukat. Az eredetileg nagyjából 23.000 fős erdélyi seregből így 1657 kora őszén csak a Krakkóban, illetve Bresztben hátrahagyott 2-2000 főből álló kontingens tért vissza hozzávetőlegesen érintetlenül, a fősereg katonáinak kiváltása a tatár fogságból a következő néhány évben hatalmas terhet jelentett az időközben oszmán büntetőhadjáratokat is elszenvedő, polgárháborúba süllyedt országnak.

Kármán Gábor–Nagy Béla

Fájlnév: hadjárat_1657_rákóczi.jpg
Fájlméret: 404.21 KB
Fájltípus: image/jpeg

refo500-logo