Kiadványtár

1683–1699. A törökök kiűzése

1683–1699. A törökök kiűzése

A térkép a török hódoltság utolsó időszakának három részre szakadt magyarországi területein található fontosabb erődítmények rendszerét és az ott zajló hadműveleteket mutatja.  Az ún. nagy török háború (1683–1699) a két évtizedes békeidőszak lejárta után az 1683-as hadjárattal indult meg, amely Bécs második török ostromához vezetett.  1664-ben lezárult török háborút követő vasvári békét (1664. augusztus 10.) követően. 1683 júliusában Kara Musztafa nagyvezír serege ostrom alá vette Bécs városát. A császári udvar Linzbe menekült, az ostrom felmen védelmét Ernst Rüdiger von Starhemberg gróf tábornagyra bízták. Július 29-én a pozsonyi csatában V. Lotaringiai Károly herceg szétverte a török szövetségeseként felvonuló Thököly Imre seregét. Az időközben megérkezett lengyel király vezette hadsereggel kiegészült keresztény csapatok 1683. szeptember 12-én megtámadták az ostromló törökök táborát, majd az ezt követő ütközetben elsöprő győzelmet arattak és felmentették az ostromlott császárvárost.

A lengyel hadsereg 1683. október 7-én Párkánynál ütközött meg a török sereggel. Nemsokára ostrom alá vették Esztergom várát, amelyet október 28-án foglaltak el. Ezt követően a pápai segédlettel létrehozott Szent Liga döntötte el a következő évek hadjáratainak irányát. Az 1684. év magyarországi hadieseményeinek középpontjában Buda sikertelen ostroma állt. Az 1685-es hadjáratban sikerült elfoglalni Érsekújvár várát miközben a budai pasa felmentő serege Tátnál augusztus 15-én katasztrofális vereséget szenvedett. Érsekújvár bevétele után, 1686-ban ismét megnyílt a lehetőség Buda ostromára, amely sikerült jóval korábban, mint 1684-ben megkezdeni. Augusztus közepén egy török felmentő sereg érkezett, de ezt az ostromlók Érdnél sikeresen visszaverték. A két és fél hónapon át módszeresen folytatott ostrom után 1686. szeptember 2-án rendelte el V. Lotaringiai Károly herceg az általános rohamot. A harcokban a védők parancsnoka, az idős Abdurrahman budai pasa is elesett. A visszavonuló török felmentő had nyomán haladó császáriak szeptember 23-án elfoglalták Simontornyát, később Pécset, majd Szeged várát is.

Az 1687-es hadjárat fő hadműveletei már az ország déli területein zajlottak. Lotaringiai Károly herceg fővezér először a fősereggel Eszékhez vonult, míg egy másik sereg a bajor választófejedelem parancsnoksága alatt a Tisza mentén vonult dél felé. A nagyvezír serege Mohács környékén támadta meg a császári haderőt. Itt került sor augusztus 12-én az ún. harsány-hegyi vagy nagyharsányi csatára, amelyet második mohácsi csatának is neveznek. A győztes ütközet az Oszmán Birodalomban belső válságot idézett elő, amelyet kihasználva a császári seregek óriási területeket hódítottak vissza és számos erődítményt – köztük Eszéket, Valpót, Péterváradot, Várpalotát, valamint Egert – foglaltak el. A sikeres hadjárat következtében meghódolt Szlavónia és Erdély is. Az ezt követő hadműveletek fő célja Belgrád elfoglalása volt. II. Miksa Emánuel bajor választófejedelem 1688 augusztusában kezdte el az ostromot és – érzékeny veszteségek árán – szeptember 9-én sikerült elfoglalni e stratégiai fontosságú erődítményt, majd nem sokkal később elfoglalta a környéken található Galambóc és Szendrő várát is.

A 1688-ban kitört pfalzi örökösödési háború (1688–1697) miatt a kétfrontos háborúra kényszerült a császári haderő és ennek következtében Köprülü Musztafa nagyvezír vezetésével az oszmán hadseregnek sikerült visszafoglalni Lippát és Belgrádot is. 1691-ben a véres szalánkeméni csatában a badeni Lajos Vilmos őrgróf vezettek seregek győzelmet arattak, amelyben a nagyvezír is elesett. Ezt követően váltakozó sikerrel folytatódtak tovább a harcok. A Habsburg Monarchia a kétfrontos háború miatt igen nehéz helyzetben maradt. 1695-ben a keresztény szövetségesek elfoglalták Gyulát, viszont Lippát a törökök visszafoglalták. A fiatal szász választófejedelem vezetése alatt álló haderő több vereséget szenvedett (1695. Lugos, 1696. Hetény). Az áttörést Savoyai Eugén herceg nyugati frontról való visszatérése hozta el. A herceg 1697-ben leverte a hegyaljai felkelést majd a zentai csatában döntő győzelmet aratott az oszmán hadsereg felett. Ezt követően megindultak a tárgyalások, amelyek az 1699-as karlócai békékhez vezettek. Ennek következtében a Temes-vidék kivételéhez az egykori Magyar Királyság és Horvátország területei felszabadultak a török hódoltság alól.

Tóth Ferenc–Nagy Béla

Fájlnév: török_kiüzése_1683_1699_jav2.jpg
Fájlméret: 540.17 KB
Fájltípus: image/jpeg

refo500-logo