Kiadványtár

1945. Hadműveletek Nyugat-Magyarországon, 1945. 03. 1.–04. 13.

1945. Hadműveletek Nyugat-Magyarországon, 1945. 03. 1.–04. 13.

A Német Birodalom Dél Hadseregcsoportjával és az annak parancsnoksága alá rendelt magyar honvédséggel szemben harcoló szovjet és kisebb részben román csapatok az 1944 őszén és telén folytatott offenzívák nyomán 1944. december 26-án körbe zárták Budapestet. Ekkorra már a Dunán átkelt csapatok hídfőállásaikból kitörve több ponton nyomultak elő a Dunántúli-középhegység északkeleti részén. Január derekára a Budapestet körülzáró ostromgyűrű biztosítására törekvő szovjet erők – a 2. és 3. ukrán front egységei – elérték a Gerecse- és Vértes-hegységeket. valamint a Balaton északkeleti csúcsát is.

A városban rekedt mintegy 70,000 fős helyőrség megmentése, egyben az ostrom meghiúsítása érdekében 1945 januárjában a német főparancsnokság a Konrád-hadművelet megindítása mellett döntött. Újév napján a IV. SS páncéloshadtest Tata térségéből, majd a támadás megakadása után Esztergom felől kísérletezett az ostromgyűrű áttörésével. Az szovjetek ezeket a korlátozott offenzívákat sikeresen feltartóztatták, bár a német ékek Bicskéig, illetve a budaörsi repülőtérig hatoltak.

A harmadik Konrád-offenzíva egyben a legjobban előkészített és legnagyobb arányú kísérlet volt Budapest felmentésére, valamint a Dunántúl biztosítására. A 6. hadsereg újabb akciójára a dunántúli frontszakaszt védő 3. ukrán front nem készült fel. A szovjet hírszerzés hibái miatt a támadás január 18-22. között nemcsak a Dunáig szorította a szovjet csapatokat, de Székesfehérvárt is visszafoglalta, s egy ponton út nyílott Budapest védői felé is. A taktikailag sikeres offenzíva azonban megmutatta a német hadsereg a világháború e késői szakaszában már nyilvánvaló gyengeségét is. Bár sok szovjet harceszköz semmisült meg, a Vörös Hadsereg tartalékai és számbéli fölénye miatt könnyen pótolta a frontról kivont csapatokat. Ennek köszönhetően eleinte sikertelen, majd sikeres, s mindvégig igen költséges és véres –ellentámadásokkal stabilizálta úgy a dunántúli frontszakaszt, mint a Budapestet körbezáró gyűrűt. A Dél Hadseregcsoport parancsnoka, Wöhler gyalogsági tábornok a 6. hadsereg offenzíváját nem merte a Balatontól délre állomásozó 2. hadsereg bevetésével kibővíteni, egyben megteremtve stratégiai célok (a Dunántúl biztosítása) elérésének lehetőségét. Ezt a hadászatilag logikus lépést azért vetették el, mert a német vezetés egy tehermentesítő déli szovjet offenzívától tartott. Bár a Balatontól délnyugatra húzódó magyar olajmezők termelése eltörpült a bakui szovjet és Ploiești környéki román szénhidrogénkincsek mellett, a német hadsereget az üzemanyaghiány olyannyira az összeomlás szélére sodorta, hogy vezetése ezeknek ideiglenes kiesését, elvesztését sem merte megkockáztatni. Így a taktikai – harctéri – sikerek stratégiaivá, tehát a háború folytatását érdemben befolyásoló mértékűvé – mélyítése sem sikerülhetett.

A második világháború utolsó nagy német offenzívájára szintén a Dunántúlon került sor. A minden áron megvédendő zalai olajmezők mellett a Duna jelentette természetes védmű biztosítását ezúttal megfelelő méretű erőforrásokkal és három irányból megindított támadással igyekezett elérni a Dél Hadseregcsoport. Az előkészületek miatt azonban a szovjetek alaposan felkészültek a Tavaszi Ébredés, Jégtörő és Erdei ördög fedőneveken tervezett német csapásokra. Az északi – fő – irány átmeneti sikereitől eltekintve a március 6-15. között lezajlott támadás eredménytelen maradt, stratégiai céljai közül egyiket sem érte el. A német erők kimerülése, az utánpótlás elégtelensége és a nyugati fronton bekövetkezett brit-amerikai áttörések nyomán a csekély ellenállásba ütköző szovjet erők mindössze néhány nap alatt, március 26 és április 1. között szinte egész Magyarországot és Nyugat-Szlovákiát ellenőrzésük alá vonták, s hazánk területén lezárultak a hadműveletek.

Az utolsó nagyobb német offenzívákkal párhuzamosan, a dunántúli hadműveletek idején zajlott a magyarországi nyilas hatalom és a magyar királyi honvédség agóniája is. Szálasi Ferenc kormánya decemberben Budapestről a Dunántúlra menekült, ahol az utolsó harcképes seregtest, a 3. hadsereg erői állomásoztak vitéz Heszlényi József vezérezredes parancsnoksága alatt. A magyar egységek részt vettek a márciusi offenzívában, majd, harcképességüket lényegében elvesztve, a hónap végén a német erőkkel Ausztria felé kivonultak az országból, igyekezve a nyugati szövetségeseknek megadni magukat. A nyilas kormány március 28-án felfüggesztette működését, a következő nap tagjai német területre menekültek. A háborús harccselekményekkel egyidőben a magyar nemzetiszocialista hatalom rövid időszaka is véget ért.

Romsics Gergely– Nagy Béla

Fájlnév: dunántúl_1945.jpg
Fájlméret: 533.84 KB
Fájltípus: image/jpeg

refo500-logo