Álutazó átutazók. Vámkerülés és csempészet a magyar középkor forrásaiban

Skorka logoA Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont „Lendület” Középkori Magyar Gazdaságtörténet Kutatócsoport Havi Színes címmel indított rovatának szeptemberi számában a kutatócsoport tagja, Kovács Viktória Álutazó átutazók. Vámkerülés és csempészet a magyar középkor forrásaiban című írását közöjük.

 Álutazó átutazók. Vámkerülés és csempészet a magyar középkor forrásaiban

A múlt júliusi, A középkori vámszedők túlkapásairól című „kis színes” a vámosok különféle visszaéléseiről szólt, akik esetenként több vámot zsaroltak ki az előírtnál, csúszópénzre és „ajándékokra” tartottak igényt, mondvacsinált indokokkal büntetéspénzeket szabtak ki, semmibe vették a vámmentességeket, jogtalanul állítottak fel vámszedést jelölő vámkerekeket, amivel törvénytelen vámhelyeket létesítettek, vagy éppen mértéket hamisítottak. Talán nem véletlen, kov vámfizetéshogy Pétert, az Abaúj megyei Középnémeti vámosának szerviensét éppen a ’Zsobrák’/ ’Sobrák’ (Sabragh) ragadványnévvel illették, hiszen a nyugati szláv eredetű szó erősen pejoratív: zsugorit, kapzsit, fösvényt, telhetetlent jelent. Zsobrák Pétert 1347-ben a Kassa városa mellett tartott nádori közgyűlésen Zsámboki Miklós nádor mint ismert gonosztevőt levelesítette, ami annyit jelentett, hogy bárki büntetlenül, vérdíj fizetése nélkül megölhette és javait is megtarthatta magának. A hivatali visszaéléseken túl más visszásságok is előfordultak, amelyek nem vetetettek éppen jó fényt a vámszedőkre. Az osztrák határ menti kereskedőváros, Pozsony lakói például valószínűleg jó ideig emlegették az 1375 nyarán történteket, amikor is az ún. „Szárazvámnál” (a nem vízi úton szállított áruk vámhelye) a harmincad nevű külkereskedelmi vám szedését végző vámosok állítólag felgyújtották házukat, a tovább terjedő tűz pedig elpusztítokov kereskedőtta a városfalon kívül élők házait. Az eset botrányos voltát ráadásul csak fokozta, hogy a harmincadosok a tetthelyről „az összes nép szeme láttára ágyasaikkal együtt elmenekültek”. Hozzá kell tenni, hogy az 1365–1366 táján Pozsonyba telepített harmincadhivatal enélkül is épp elég nagy szálka volt a polgárok szemében. Akármilyen kitartóan próbálták a vám Győrbe és a Nyitra megyei Semptére történő visszahelyezését elérni I. (Nagy) Lajosnál (1342–1382), majd Luxemburgi Zsigmondnál (1387–1437), nem jártak sikerrel.

Az éremnek azonban természetesen ezúttal is van másik oldala. Az utazók és a kereskedők egy — kevésbé ártatlan — része tudniillik arra törekedett, hogy a vámköteles utak, hidak, révek (kikötők) és vásárok vámszedőit kijátszva lehetőleg minél kevesebb anyagi ráfordítással közlekedjen és kereskedjen a királyságban.

A középkorban a vámokhoz útkényszer kapcsolódott, a Zsigmond-korban elvileg az volt az általános — szokásjogi — szabály, hogy ha valaki egy magyar mérföldre (kb. 8 km távolságra) megközelített egy királyi, vagy fél mérföldre egy nemesi, illetve egyházi tulajdonban lévő vámszedőhelyet, oda mindenképpen be kellett térnie, és a vámot meg kellett fizetnie, még akkor is, ha a kitérő megnövelte útja hosszát. 1424-ben a Bars megyei vámvizsgálat például megállapította, hogy a Sallóról Töhölre tartók — jókora vargabetűt téve — kötelesek elmenni Verebélyre (Vráble, Szlovákia), és ott leróni a vámot. Az utakat járók persze nem ritkán szándékosan letértek a vámszedőhelyek, avagy a rájuk vonatkozó útkényszer által előírt, köteles útvonalról (latinul via iusta/via recta), és ún. álutakon (via sinistra/falsa, a német nyelvű forrásokban unrechter weg) haladtak. Szintén a barsi kov 6. koronavámnapló 1479vámvizsgálat mondta ki, hogy „akik kov dél barsi utakSallóról Szencséig, és Szencséről Agacsnak mennek, azok a mányai vám álútját járják”. Zsigmond 1435-ben igyekezett előmozdítani a tiltott utak kérdésének rendezését: „meg kell határozni a vámok ál- és kerülőútjait, és azt, hogyan jogszerű és mi van szokásban arra nézve, mekkora az a távolság, ameddig az álutakat vámosok ellenőrizhetik, utazókat tilthatnak el [a használatuktól], illetve tartóztathatják fel őket rajtuk. Utakat pedig senki ne merészeljen új helyeken – ahol korábban soha nem volt út –, a földjein át létesíteni az általános utasforgalom számára, a szomszédos vámszedőhelyek sérelmére és kárára”. Akiket a vámszedők álúton, vámkerülésen értek, azok javait — jogszerűen — lefoglal(hat)ták, amint erre a Veszprém megyei Billege falu vámját elkerülni igyekvők figyelmét 1343-ban I. Lajos is felhívta. 1411 körül a szamosszegi vámosok a Szatmárról Namény felé — állításuk szerint álúton — tartó Kis Tamás szállítmányát erővel elvették. Az affér következtében a leleszi prépost, Csicseri Miklós állítólag 1400 forintnyi kárt szenvedett — ebből a (valószínűleg erősen túlzó) összegből akkoriban egy szerényebb budai házat is lehetett venni.

Természetesen előfordult, hogy a hasonló konfrontációkra a vámszedők fizettek rá – s szerencsés esetben egy veréssel megúszták a dolgot. A nosztrai (ma Márianosztra) pálos remeték még szobi út- és vízivámjukon sem tudtak kellő eréllyel fellépni a fizetésre hajlandóságot nem mutatók ellen. 1419-ben Lőrinc vikárius arról panaszkodott, hogy a Duna melletti vámjukról sokan „bármiféle fizetés nélkül, erőszakkal távoznak, és kényük kedve szerint mennek tovább”. Zsigmond először a visegrádi, majd a damásdi királyi vár elöljáróit is megsegítésükre rendelte. 1454-ben, Szent Mihály napja (szeptember 29.) körül a baranyai Danóc (ma a horvátországi Gajić része) vámszedői sikertelenül próbálták feltartóztatni a bátmonostori Töttösök familiárisait, illetve géti és laki jobbágyait: a fegyveresen rájuk rontó „álutazóktól” vám helyett verést kaptak. 1410-ben a körösszegi Csákiak egyik károlyi (ma Békés megye, Szeghalom táján) vámszedőjét Ladánytól Károlyig üldözték, majd miután utolérték, 200 aranyforint értékű lefoglalt holmit vettek el tőle, míg egy másikat foglyul ejtettek. Náluk is rosszabbul járt 1317-ben Pottendorfi Rudolf soproni ispán egyik vámosa. Amikor Rudolf a Németújvári Jánosnak küldött levelében felsorolta Kőszegi András erőszakoskodásait, nem mulasztotta el megírni, hogy „az egyik emberemnek, aki az én uram, Magyarország királya vámjánál szolgált, levágta az egyik lábát”. kov 3. leleszi kőhíd 1kov kompMég ennél is véresebb összetkov 4. kkori szekérútűzés történt 1349 márciusában a vöröskői vár ciferi vámjánál (ma Cífer, Szlovákia). A várnagy, Ugodi Csenik famulusai uruk parancsára éppen a vámbevételt készültek elvinni, amikor megláttak valakit az úton, aki — vélhetően a helyzetet kihasználva — megpróbált átsurranni a vámon. Az illetőt, aki Pap János jobbágyainál keresett menedéket, nemhogy elkapni nem sikerült, de az üldözőkből rövid úton üldözöttek lettek, mivel Pap János pillanatok alatt lóra kapott, majd famulusaival és jobbágyaival a közeli Vistuk faluig hajszolta Csenik embereit. Közülük egyet megöltek, egy másikat megsebesítették, s a várnagynak szállított 100 font súlyú pénzt lovaikkal és ruháikkal együtt eltulajdonították.kov soproni vamt

A vámfizetés elkerülésének, vagy a kisebb összegek kiügyeskedésének egyik útja a vámhelyeken át is vezethetett. Akadtak ugyanis olyan kereskedők, akik — nyilvánvalóan némi ellentételezés fejében — vámmenteségükkel visszaélve, hajlandóak voltak vámfizetésre kötelezett személyeket átjuttatni, vagy áruikat átcsempészni a vámokon. A jelenség jól illusztrálható az 1291 óta országos vámmentességgel rendelkező pozsonyi kereskedők példáján. Tudjuk, hogy a 14–15. században a pozsonyiak útjába eső vámhelyek, Bazin (ma Pezinok, Szlovákia), Bodak, Hédervár és Öttevény (Győr megye) vámbirtokosai és -szedői kifejezetten ügyeltek arra, hogy ezt a kiskaput zárva tartsák. 1384-ben Margit és Barbara, Bazin nemes özvegyasszonyai csak úgy ismerték el a pozsonyiak vámmentességét, hogy cserébe a várost képviselő bíró és esküdtek ígéretet tettek a városi bíróság fellépésére olyan esetekben, ha a polgárok valamelyikéről bebizonyosodik, hogy idegen személyt pozsonyinak vallott, sőt a vámon is átjuttatta. A pozsonyiak efféle „szolgáltatásait” igénybe vevőket — amint arról Zsigmond király 1430. évi okleveléből értesülünk —, miután megfosztották javaiktól, egyszerűen szélnek eresztették.

Kovács Viktória

Javasolt hivatkozási forma: URL: https://tti.btk.mta.hu/lendulet/kozepkori-gazdasagtortenet/havi-szines/2388-alutazo-atutazok-vamkerules-es-csempeszet-a-magyar-kozepkor-forrasaiban.html (Utolsó letöltés időpontja: év, hónap, nap)

Válogatott irodalom:
Holub József: Zala vármegye vámhelyei és úthálózata a középkorban. Századok 51. (1917) 45–60.
Szilágyi, Magdolna: On the Road. The History and Archaeology of Communication Networks in East-Central Europe. Budapest 2014.
Weisz Boglárka: A királyketteje és az ispán harmada. Vámok és vámszedés Magyarországon a középkor első felében. Budapest 2013.

Középkori gazdaságtörténet

refo500-logo

Munkatársaink önálló blogjai

A hétköznapi élet története 
A tankönyvön túl

 

Az MTA kutatói pályázatai

Az MTA központi weboldala

AZ MTA kutatóintézet-hálózata