Örökmozgo Mansfeld 1A Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet (MaNDA) és intézetünk szervezésében működő Clio Filmklub 2016. október végi és novemberi vetítéseit az 1956 történelmi eseményei egyes kiemelkedő szereplője bemutatásának szenteltük. Nagy Imre, Kéthly Anna és Mansfeld Péter emlékének felidézése kapcsán lehetőségünk nyílt a forradalom kiemelkedő személyiségeinek és a megtorlások időszaka körülményeinek megismerésére és az események hátterének megértésére.

 Örökmozgo Mansfeld 72016 október 28-án Szilágyi Andor rendezésében 2006-ban bemutatott Mansfeld című filmet láthattunk: két évvel a forradalom után, a tizenhét éves Mansfeld Péter a Széna téri emlékeitől „megfertőződve” a felkelés újraélesztéséről és bebörtönzött sógora kiszabadításáról ábrándozik. Barátaival és a nála idősebb Blaski Józseffel elkövetett gyerekes csínyeik, kamaszos balhékkal és apró köztörvényes bűnökkel keverednek. Sorsuk akkor pecsételődik meg, amikor elrabolnak egy őrségben álló rendőrtörzsőrmestert. A fiúk később vizsgálati fogságba kerülnek. Mansfeld Péter, hogy mentse a már életkora szerint súlyosan büntethető Blaskit és a többieket, a kihallgatások során mindent magára vállal. A vetítés után beszélgető partnereink Kecskés D. Gusztáv és Deák-Sárosi László voltak.

4 Temetetlen vettes utan Poto J Pok A J es Deak S L2016. november 3-án a Temetetlen halott című filmet vetítettük. Mészáros Márta így írt a filmről: „Nagy Imre élettörténete a 20. századi történelem alaptörténete. Ő volt az első kommunista vezető, aki egy nemzeti forradalom – az '56-os – jelképe, miniszterelnöke, aki felmondta a Varsói Szerződést, kiállt a többpártrendszeren nyugvó demokráciáért. Sokan úgy vélik, hogy 1956-ban vállalt szerepe, majd halálig vállalt hűsége a forradalom eszméjéhez nem következett az életútból, kommunista meggyőződéséből, moszkvai múltjából, hogy valami rendkívüli katarzis, titok történt vele.” A Mészáros Márta rendezésében 2004-ben bemutatott A temetetlen halott című film vetítése után Pótó János és Deák-Sárosi László filmtörténéstől a film készítéséről és a történelmi események filmes ábrázolásának összefüggéseiről hallhattunk érdekes beszélgetést.

Kdr Zsuzsa Simon Istvn es Dek Srosi Lszl2016. november 15-én az Utolsó jelentés Annáról című filmet vetítettük. Mészáros Márta filmjében (2009) ezúttal is egy női sors elevenedik meg a vásznon. A híres Napló-trilógia és a Nagy Imre-film után továbbra is a 20. századi magyar történelemben keresi hőseit. Ez alkalommal annak a Kéthly Annának az életét ismerhettük meg, akit a rendező szerint senki sem ismert igazán, pedig valójában egy sokszínű, érdekes nő volt, lenyűgöző egyéniséggel. A beszélgető partnerek Simon István, Deák-Sárosi László és Kádár Zsuzsa voltak.