19. sz. első fele. Művelődés Magyarországon

A modern polgári nemzetek megteremtésében mindenhol kiemelt szerep jutott a tudománynak és a legtágabb értelemben vett kultúrának. Így volt ez Magyarországon is, ahol a 19. század első felében születtek meg a magyar tudományos és kulturális intézményrendszer első, saját területükön máig meghatározó szerepet betöltő elemei. Szerényebb mértékben, de megkezdődött ez az alapozás a nem magyar népek egy részénél is.

A tudománnyal foglalkozók számának növekedése és a tudományos igények emelkedése hívta életre a 19. század első felében a magyar tudomány első szervezeteit és intézményeit. A legrangosabb, a Magyar Tudós Társaság (Akadémia) gróf Széchenyi István kezdeményezésére alakult meg. Széchenyi 1825-ben az országgyűlésen egyévi jövedelmét, 60 ezer ezüstforintot ajánlott fel e célra. Miután számos arisztokrata és birtokos nemes követte példáját, a szervezeti keretek létrehozása után, 1830-ban kezdte meg működését az Akadémia.

A nemzeti intézmény rangját az akadémián kívül a Nemzeti Múzeum érte el. Ennek alapját gróf Széchényi Ferenc adománya vetette meg 1802-ben. Régiségtárát, természettudományi gyűjteményét és könyvtárát (a Széchényi Könyvtárat) további főúri és főpapi adományok, valamint közpénzből történt vásárlások gazdagították folyamatosan. A korszak végére rangjához méltó körülmények közé került a gyűjtemény: 1848 elején nyílt meg Pesten a Pollack Mihály tervezte klasszicista palota.

Egyes tudományterületek saját szervezetet is létrehoztak. Ilyen volt a Természettudományi Társulat, a magyar orvosok és természetvizsgálók évenkénti vándorgyűlése és a Pesti Orvosegylet. Az agrártudomány eredményeinek terjesztésében a Magyar Gazdasági Egyesületnek volt fontos szerepe.

A polgári nemzet kialakulásának folyamatában kiemelkedő szerephez jutott az irodalom és a színház, és ekkor vált a közvéleményformálás leghatásosabb eszközévé a sajtó. A korszak folyamán az olvasáskultúra jelentős mennyiségi és minőségi fejlődésen ment keresztül. Az irodalom bázisát alkotó középrend (értelmiségiek, hivatalnokok, diákok, birtokos nemesek) mellett főrangúak is részesévé váltak a szellemi közéletnek, a másik irányban pedig, bár még nem tömegesen, polgárok és parasztok jelentek meg az olvasók között. A húszas évek elején a 4-500-at ritkán haladta meg egy könyv példányszáma, húsz évvel később némely magyar regény már 2-3000 vevőre számíthatott. A paraszti olvasókhoz főleg a néhány garasos ponyvairodalom, a kalendárium és a Biblia jutott el.

Az irodalmi nyelv normáinak, a nemzeti érzésnek, és a polgári magatartásmodellnek a közvetítésében a színjátszás kiemelt jelentőséggel bírt. A hazafias érzés erősítése szempontjából benne rejlő lehetőségeket már a nemesi–nemzeti mozgalom felismerte. 1790 őszén, a megyék erkölcsi és anyagi támogatásával, Kelemen László vezetésével kezdte meg működését az első hivatásos magyar színtársulat Pest-Budán (1796-ban oszlott fel). Hosszabb ideig működött az erdélyi rendek támogatásával 1792-ben létrejött kolozsvári „játszó társaság”; ebben döntő szerepe volt az idősebb Wesselényi Miklós mecénási tevékenységének. Wesselényi halála (1809) után a kolozsvári központ megszűnt, és 1837-ig kizárólag a vándortársulatok képviselték a magyar színjátszást. A színjátszás iránti közfigyelmet állandó színházépületek építése (Kolozsvár, Miskolc, Balatonfüred, Kecskemét) és a társulatok számának növekedése jelzi.

Pest-Buda gyors növekedése, gazdasági, politikai és kulturális központtá válása, magyarosodása a harmincas évekre megérlelte az állandó színház létrejöttének feltételeit. 1837. augusztus 22-én megnyitotta kapuit az adományokból épült Pesti Magyar Színház. 1840. augusztus 3-án került fel először a színlapokra a Nemzeti Színház elnevezés: az 1840:44 törvénycikk szerint ugyanis a színház „mint nemzeti tulajdon országos pártolás alá vétetik”. Ezzel a Nemzeti Múzeum és az Akadémia után megszületett a kultúra harmadik nemzeti intézménye.

Az 1790-es évek elejének rövid virágzása után a magyar sajtó az 1810-es évek végétől kezdett megerősödni. A szellemi élet központosulásának jeleként a reformkorban már kivételszámba ment a fővároson kívül megjelenő igényes lap. 1831-ben már 27 sajtótermék jelent meg rendszeresen. A legmagasabb színvonalat az irodalmi és tudományos folyóiratok képviselték, de léteztek már divatlapok és ismeretterjesztő vállalkozások is. A modern politikai sajtót azonban csak a következő másfél évtized liberális reformmozgalma hívta életre. Megteremtése Kossuth Lajos nevéhez fűződik: 1841-ben indította el a Pesti Hírlapot, amely egy csapásra a polgári átalakulás rendkívüli hatású szócsövévé vált. A negyvenes évek sajtója már a politikai pártállás szerint tagolódott.  A fejlődés arányait érzékelteti, hogy az 1805-ben megjelent öt lap helyett 1847-ben már 59 újság és folyóirat tájékoztatta és szórakoztatta olvasóit, közülük 33 magyar nyelven.

A hazai nem magyar népek nemzetteremtési mozgalmai elsősorban kulturális téren bontakoztak ki. Az első lépés általában az egységes, egész társadalmuk számára érthető köz-, illetve irodalmi nyelv kialakítása volt, amelyen aztán saját nemzeti irodalom és sajtó fejlődött ki. Az irodalom és a történettudomány eszközeivel zajlott a nemzeti múlt rekonstruálása, nem egy esetben szinte megalkotása, a történeti tudat kialakítása. Kultúrájának ápolására a nemzetiségek egy része már létrehozta első intézményeit. Pest-Buda eleinte fontos szerepet játszott a szerb, a szlovák és a román „kulturális ébredésben” is: itt jelent meg a nemzetiségi nyelvű újságok és könyvek jó része, 1826-ban itt alapították meg a Matica Srpskát, a szerbek központi kulturális egyesületét, 1834-ben pedig a Szlovák Nyelv és Irodalom Kedvelőinek Társaságát. A nemzetteremtésben legkedvezőbb feltételekkel induló horvátok 1840-ben Zágrábban alapítottak saját nemzeti színházat, 1842-ben pedig a magyar Akadémia mintájára a Matica Hrvatskát. Az erdélyi románság első számú kulturális központja Balázsfalva volt, de Brassó jelentősége is növekedett. A szlovák kulturális élet Pozsony mellett azokba a felvidéki városokba koncentrálódott, ahol evangélikus középiskolák működtek.

Fónagy Zoltán–Nagy Béla