1825. november 3-án ajánlotta fel Széchenyi István birtokainak évi jövedelmét egy Magyar Tudós Társaság megalapítására és ezzel lehetővé tette a Magyar Tudományos Akadémia megalapítását. A bicentenáriumra ünnepi rendezvénysorozattal készül az MTA. A 2023. november 7-i tanácskozáson ezekről az előkészületekről és a 200. évforduló jegyében már elkészült kiadványokról számoltak be a résztvevők.

Az előadások összefoglalói itt érhetők el.

A rendezvényről készült felvétel az MTA YouTube-csatornáján itt érhető el:

Program

  • Megnyitó: 2025-ben 200 éves lesz a Magyar Tudományos Akadémia
    Lővei Pál, az MTA levelező tagja, az MTA200 Elnökségi Bizottság elnöke
  • Köszöntő
    Erdei Anna, az MTA főtitkárhelyettese, az MTÜ Programtanácsának elnöke
  • A Magyar Tudományos Akadémia elnökei és főtitkárai az elmúlt 200 évben – filmbemutatóval
    Szilágyi Adrienn PhD
  • Eötvös József fiatalkori levelezésének tanulságai
    Völgyesi Orsolya PhD
  • Az Akadémikusok honlapja
    Holl András
  • Szavak, tárgyak, kutatások, közösségek
    Bicskei Éva PhD
  • Az MTA 200 éves története a mecénásai felől nézve
    Klement Judit PhD

A tanácskozásról készített teljes képgaléria ITT nézhető meg. Fotók: mta.hu / Szigeti Tamás

  • Az Akadémia alapítójáról
    Csorba László, az MTA doktora
  • Az akadémikusok első két generációja kollektív biográfiai megközelítésben (1830–1871)
    Ugrai János PhD
  • Tudományos tudás történet(ek)
    Krász Lilla PhD
  • „A honni nyelvet mívelni és gyarapítani” – az I. Osztály ünnepi köteteiről
    Madas Edit, az MTA rendes tagja

Forrás: mta.hu