Az Arpadiana-sorozat tizennegyedik köteteként megjelent Csákó Judit, intézetünk tudományos munkatársa Az Árpád-kori Magyarország francia tükörben című könyve. A címnegyed itt, a tartalomjegyzék itt, az előszó pedig itt olvasható. 

A kiadvány az Árpád-kori történelem külhoni elbeszélő forrásainak egy szeletét: a francia területeken keletkezett narratív kútfőket teszi filológiai–történeti szempontú vizsgálat tárgyává.

csako judit arpadiana

A munka két nagyobb egységre tagolódik. Az első részt elemző fejezetek alkotják. A forrásbázis általános bemutatását követően a szerző önálló esettanulmányok formájában szentel figyelmet az északfrancia területeket sújtó 954. évi kalandozó hadjárat forrásainak vagy azoknak a magyar értesüléseknek, amelyek a 13. századi champagne-i történetíró, Trois-Fontaines-i Alberik világkrónikájában szerepelnek. Vizsgálja továbbá azt a hagyományt is, amely egy 1251. évi franciaországi népi keresztes mozgalom állítólagos magyar vezetője körül formálódott ki. A második rész egy több mint kétszáz tételt tartalmazó kritikai jegyzék. Az adattári egység – a nemzetközi szakirodalom újabb eredményeit is hasznosítva – egyenként mutatja be a 9–13. századi magyar történelem kapcsán adalékokat kínáló évkönyveket, krónikákat, gestákat és hagiográfiai munkákat.

A feldolgozás kézikönyv gyanánt szolgál Gombos Ferenc Albin 1937–1938-ban megjelent szemelvénygyűteményéhez: az Árpád-kori história forrásait számba vevő Catalogus fontiumhoz.


A kötet ára: 4200 Ft

A kiadvány megvásárlásával, megrendelésével kapcsolatos információk itt találhatók