ICHSA kínai Jinan város adott otthont 2015. augusztus 23–29. között a 22. Történész Világkongresszusnak (International Conference of Historical Sciences, ICHS). 90 országból több mint 2600 történész érkezett a rendezvényre, amelyet először tartottak Kínában. A helyszín és a témák megválasztása egyaránt az eurocentrizmus meghaladásának, valamint a történetírás fő tendenciájaként aposztrofált „globális és transznacionális fordulat” elősegítése jegyében történt. 

Az első két napon a résztvevők négy fő témát vitattak meg, majd szekcióülésekre került sor. Az első fő téma előadói globális perspektívából vizsgálták Kína történelmét. A második plenáris ülés az érzelmek szerepével foglalkozott, a harmadik a forradalmak kérdéskörét járta körbe, a negyedik pediga „digitális fordulat”, a digitális technológiák elterjedésének a történetírásra gyakorolt hatását tárgyalta. A harmadik naptól szekcióüléseken és kerekasztal-megbeszéléseken folytatódott a munka, valamint az ICHS szakbizottságai és a programhoz csatlakozva nemzetközi történésztársaságok tartottak megbeszélést. Az elhangzott előadások konkrét példákon keresztül kontinenseken és történelmi korokon átívelő problémákkal foglalkoztak. A 88 szekcióülés témái között szerepelt például technológiai fejlődés hatása a társadalmi változásokra, a parlamentáris rendszerek összehasonlítása, a hétköznapi élet története, a baby-boom és az egykepolitika, a nők helyzete, a világkiállítások története, város és falu viszonya, a misszionáriusok szerepe Kelet-Ázsia történetében és a háborúk emlékezete is. A kongresszuson első alkalommal került sor a CISH-Jaeger-LeCoultre History Prize átadására. A díjat Serge Gruzinski francia történész, a globális és transznacionális történetírás egyik úttörője kapta. A magyar történész-szakmát a kongresszuson Pók Attila (a közgyűlés magyar képviselője), Tomka Béla, Szende Katalin, Font Márta, valamint intézetünkből Horváth Sándor, Gyáni Gábor és Vámos Péter képviselte. Az ICHS közgyűlésének döntése értelmében a következő kongresszust 2020-ban a lengyelországi Poznanban rendezik.

 

Vámos Péter