2016. május 10-én került sor John Tolan (Université de Nantes) Reformer and Visionary: the European Enlightenment Reinvents the Prophet Muhammad című előadására intézetünkben.
Az előadót Fodor Pál főigazgató köszöntötte és mutatta be. John Tolan jelenleg a nantes-i egyetem történelemprofesszora, a középkori arab és latin világ közötti vallási és kulturális kapcsolatok kutatója. Észak-Amerika, Európa, Afrika és a Közel-Kelet több egyetemén is oktatott már, és a RELMIN (The legal status of religious minorities in the Euro-Mediterranean world, 5th–15th centuries) elnevezésű nagyszabású európai kutatási projekt vezetője.

Fodor Pál bevezetőjében felvázolta, hogy milyen kép élt Mohamed prófétáról a középkori Európában. A keresztény világkép hamis prófétát és eretneket látott Mohamedben, akit így szinte ördögi figuraként mutattak be. A keresztes hadjáratok idején Antikrisztusként jelenítették meg, az iszlámot pedig a kereszténység eretnek változataként értelmezték.

John Tolan előadásának elején leszögezte, hogy az európai Mohamed-kép mindig is torz volt valamilyen irányban, a középkori eltúlzott negatív képet a 18. század folyamán egy hasonlóan torz, de ellentétes előjelű kép váltotta fel Nyugat-Európában.

Az iszlám 17. századi európai megítélését az európai keresztények közötti konfliktusok színezték. Luther számára a katolikus egyház pápája nagyobb veszélyt jelentett, mint a törökök, a protestánsok a katolikusok ellen akár még a törököket is felhasználták volna. A katolikusok hasonlóan, Mohamedet és Kálvint, az igaz vallás ellenfeleit a pokol ugyanazon bugyrában képzelték el. 1697-ben jelent meg egy anglikán teológus, Humphrey Prideaux műve Mohamedről, amely bár elsősorban Mohamedet és az iszlámot támadta, sokkal inkább a kereszténység mint az egyetlen igaz vallás védelméről szólt.

A 18. századi Európában kezdték más szemmel nézni Mohamedet, és mint államférfi és törvényalkotó jelent meg az akkori művekben. Henri, comte de Boulainvilliers Mohamedről írott életrajzában egyenesen a Kelet felszabadítójaként ábrázolta, aki az egy Isten fogalmát Indiától Spanyolországig elterjesztette. Prideaux ellenében Mohamedet pozitívan jelenítette meg: Mohamed elutasította mindazokat a jelenségeket, amelyeket a katolikus egyházban bírálni lehetett: az ereklyék és szentképek kultuszát, a babonákat, a hatalomvágyat, a luxust, és így mint egyházreformer jelent meg. Mohamed dicsérete persze sokkal inkább a katolikus egyház bírálatát jelentette, mintsem az iszlám népszerűsítését. Ezt a művet Franciaországban betiltották, így a protestáns Amszterdamban és Londonban jelentették meg.

Voltaire 1741-es művében Mohamedet még cinikus, hataloméhes, kéjvágyó gazemberként mutatta be, nem sokban különbözve a középkori ábrázolásoktól. Néhány éven belül azonban Voltaire véleménye teljesen megváltozott, részben Boulainvilliers munkája, részben George Sale Korán-fordítása hatására. Sale fordítása mérföldkő volt az iszlám európai megismerésének történetében. Ez volt az első fordítás, amely nem a muszlimok térítésének elősegítésére íródott, hanem tudományos igénnyel a Korán, az iszlám és Mohamed életének megismerése céljával készült.

Sale előszavában a Mohamed születése kori Arábiát úgy láttatta, mint a szabadságszerető arabok földjét, ahol a nép megőrizte függetlenségét a terjeszkedő nagyhatalmak ellenében. Hagyományos vallásuk monoteista volt, költészetük magas színvonalú, és minden tekintetben a dekadens rómaiak és perzsák felett álltak. Mohamed az eredetileg pogány arabokat az egy Isten vallására tanította, és mint törvényalkotó államférfi megalapította az arabok civilizációját.

Voltaire is olvasta Sale fordítását, és művében (Essai sur l'histoire générale et sur les mœurs et l'esprit des nations, 1757) méltatta Mohamed tanításait. Számára Mohamed lett a nagy államférfi, hódító, törvényhozó, uralkodó és főpap. Catéchisme de l'honnête home című művében is megjelenik Mohamed, és egyes mai kutatók szerint szinte magát látta benne életrajzuk párhuzamosságai és feltételezett szándékaik hasonlósága (az erkölcsök megjavítása) miatt.

Edward Gibbon nagy hatású A római birodalom története című művében (1776–1788) Arábia leírásában Sale és Voltaire értékelését követte: a mostoha természeti körülmények között egyszerű, de nemes, és mindenekfelett szabad nép él, akiket a bölcs, tiszteletre méltó próféta vezet. Ez a radikális felvilágosodás nézetét tükrözte a 17. századi kereszténységről, amelyet „degenerált vallásnak” tekintettek, és „megjavításához” egyházi reformokat tartottak szükségesnek. Gibbon a Koránt „Isten egységének” dicsőséges megnyilvánulásaként értékelte, Mohamedet pedig szinte „felvilágosult” vallási reformernek, szent embernek.

Az előadó szerint az idézett európai írók számára Mohamed és az iszlám nem az orientalizmus miatt volt érdekes, hanem mert az európai társadalmi és vallási élet újraszervezésének, a vallási és politikai hatalom viszonya átrendezésének egyik lehetséges modelljeként tekintettek rá. Nézeteik nem voltak kevésbé sztereotípiákkal teli, mint a középkori nézetek, amelyeket mint hamis nézeteket elvetettek. Ugyanakkor fontos szerepet játszottak abban, hogy az európai intellektuális diskurzust szekularizálják, illetve a kereszténységtől eltávolítsák. A „felvilágosult Mohamed” képével alternatívát mutattak a keresztény univerzalizmus és a keresztény egyház hatalma ellenében. Ez adott alapot a 19. században egyrészt annak a fejlődésnek, amely egyrészt Mohamedet arab nemzeti hősként és államférfiként határozta meg, másrészt az iszlám és a Korán tanulmányozásával előremozdította a vallástudományok kialakulását és fejlődését.

Farkas Ildikó