Stark1A  kormány 2015 február 25-én hirdette meg a Gulág Emlékévet.  Az emlékévhez kapcsolódó, az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő segítségével megvalósuló tudományos programok és rendezvények zömére az idén került sor. Ezeken intenzíven részt vett tudományos főmunkatársunk, Stark Tamás, aki az ősz folyamán a következő, helyszíneken, konferenciákon tartott előadásokat a Szovjetunióba hurcolt civil internáltak, politikai foglyok, valamint a hadifoglyok sorsáról.

2016. október 1. Budapest, Történelemoktatók Szakmai Egyesületének konferenciája

2016. október 14.  Miskolci Egyetem, Bölcsészettudományi Kar

2016. október 21. Kiskunhalas. A Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékéve Kiskunhalason című emlékkonferencia a Pásztortűz Egyesület szervezésében.

2016. október 26. Nyíregyháza. Előadás a Deák Ferenc Akadémia Egyesület és a  Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár rendezésében.

2016. november 7. Miskolc. 1956 és a hozzá vezető út. emlékkonferencia a Magyar Nemzeti Levéltár Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltáraszervezésében.

2016. november 22. Budapest. Szovjet fogságba hurcolt reformátusok a Kárpát-medencében című emlékkonferencia a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karán a Magyarországi Református Egyház Zsinatának elnöksége, a Református Közéleti és Kulturális Központ Alapítvány és a Nemzeti Emlékezet Bizottsága szervezésében.

2016. november 25. Encs.  A Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékéve Encsen című konferencia az önkormányzat szervezésében.

2016. november 25. Kazincbarcika.  A Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékéve Kazincbarcikán című konferencia  az önkormányzat szervezésében.

2016. november 29. Budapest. Magyar fegyveres testületek tagjai szovjet fogságban, 1941–1955 című konferencia a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum rendezésében.

2016. november 29. Budapest. Esterházy János szlovákiai magyar politikus élete és elítélése, valamint a Gulágon eltöltött évei című konferenciára az MTA BTK Történettudományi Intézete rendezésében.