2024. január 22-én, a Magyar Kultúra Napján a Türr István Múzeum és Bácskai Művelődési Központ szervezésében Sudár Balázs, intézetünk tudományos főmunkatársa és Csáji László Koppány, a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézetének igazgatója a honfoglaló magyarság művészetéről tartott előadást.  


A rendezvényen Sudár Balázs az énekmondás szerepéről a sztyeppei társadalmak életében, illetve ennek forrásként való használhatóságáról és magyar emlékeiről beszélt, illetve a gyakorlatban is megmutatta, hogyan szólhattak régen a históriás énekek.

Fotó: Kelemen Áron

„A régebbi, szóbeliségben épülő kultúrákban sok mindent énekekben adtak tovább, pl. a történelmüket vagy a számukra fontos történeteket is ilyen módon közvetítették. Vannak népek, ahol ez a szokás máig él, de ez megközelíthető a magyar hagyományok, a népballada, a históriás énekek felől is. Korunkban ez már nincs jelen, ugyanakkor sok minden egymásra épül a generációk tapasztalatai, tudásának öröklődése által. Mai magyar történelmünk ott gyökerezett, hogy Árpádék elfoglalták a Kárpát-medencét, és amit itt találnak, amit ezzel kezdeni tudnak, annak a pillanatnyi végeredményét látjuk. éljük mi. Érdemes elgondolkodni azon is, hogy azt hisszük, már nagyon digitális a világ, ugyanakkor sok szempontból ugyanolyan hiedelmek, koncepciók és prekoncepciók között élünk, mint eleink tették. Lehet, hogy a forma változott, de a tartalom nem akkora mértékben, mint hinnénk” – hívta fel a figyelmet a történész.

A rendezvényről Sándor Boglárka beszámolója a Baja Hangja oldalán itt olvasható.

Fotó: Kelemen Áron

Az eseményről a Bajai Televízió riportja itt látható: