Egyháztörténeti konferencia Rómában

BulgBulgária Szentszéki Nagykövetsége 2013. december 10-én Az egyház Kelet-Európában a kommunizmus idején: vértanúk és csendes ellenállás címmel nemzetközi konferenciát szervez a Pápai Keleti Intézetben. A Pápai Történeti Bizottság fővédnökségével megvalósuló, Angelo Sodano kardinális, a bíborosi testület dékánjának köszöntőjével kezdődő konferencia kommunista rendszer egyházpolitikáját, és az azokra adott ortodox, görög katolikus és katolikus válaszokat vizsgálja Bulgáriában, Romániában, Magyarországon és Csehszlovákiában. A konferencia programja itt tekinthető meg.

A konferencián Magyarországot Fejérdy András, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet Kora újkori témacsoportjának tudományos munkatársa, a Római Magyar Akadémia tudományos titkára képviseli „A kommunista rendszer egyházpolitikája és a békés ellenállás Magyarországon” c. előadásával. A tudományos rendezvény keretében mutatják be a Római Magyar Akadémia sorozatában megjelent Chiesa cattolica dell’Europa centro-orientale di fronte al comunismo: Atteggiamenti, strategie, tattiche c. kötetet, amely többek között Stefano Bottoni, Fejérdy András és Molnár Antal tanulmányait tartalmazza.

refo500-logo