Sztárügyvédek tévúton

Skorka logoA Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont „Lendület” Középkori Magyar Gazdaságtörténet Kutatócsoport Havi Színes címmel indított rovatának novemberi számában a kutatócsoport tagja, Körmendi Tamás Sztárügyvédek tévúton. A birtokszerzés sajátos útja a 15. századi Magyarországon című írását közöljük.

Sztárügyvédek tévúton. A birtokszerzés sajátos útja a 15. századi Magyarországon kormet 2

1448 nyarán a korunk fogalmai szerint akkoriban valóságos sztárügyvédnek számító Péceli Benedek — akinek a megbízói között találjuk a nádort és a királyi család tagjait is — udvarházat épített és körülötte kertet alakított ki a Pest megyei Vecsés határában. Az építkezés igencsak hangos botrányt kavart, már csak azért is mert egy másik vármegyei nemes, a hosszúaszói Botos István úgy tudta, hogy Vecsés falu teljes egészében őt illeti. Az ügyből per lett, méghozzá olyan per, amelyben valószínűleg a korabeli Magyarország  kormet 3két legkiválóbb gyakorlati jogásza állt szemben egymással. A pályafutása csúcsa felé közeledő Botos István későbbi alkancellár, illetve az utóbb királyi ügyigazgatóként Mátyás király jogi képviseletét is ellátó, ám ekkoriban még csak kúriai jegyzőként működő Péceli Benedek mester.
Az országbíró előtt zajló per 1449. június 9-i ítéletlevele szerint az első tárgyalásra perhalasztást követően került sor nem sokkal január 13. után. Korszakunkban a nagybíróságok nyolcados rendszerben üléseztek: minden évnegyedben, vagy ha úgy tetszik, minden évszakban egyszer kezdtek új ülésszakot, amely aztán mindaddig tartott, amíg akadt peres ügy. A január 13-án, azaz Vízkereszt (január 6.) nyolcadán kezdődő téli ülészak előtti őszi ülésszak Szent Mihály ünnepének nyolcadán (azaz október 6-án) kezdődött, valószínűleg Botos mint felperes eredetileg 1448. október 6-ra hívhatta perbe Pécelit.
Az őszi perhalasztás után az országbírói ítélőszék a téli ülésszakon vizsgálta meg az ügyet és hozott benne ítéletet. Botos a per során azt állította, hogy a vita tárgyát képező ingatlanok egykor Hertel Zsigmond budai polgár tulajdonában voltak, aki azonban örökösök nélkül hunyt el, s vecsési javait Albert király özvegye, Erzsébet királyné 1440-ben Botosnak és fivérének adományozta, így tehát a faluban sem Pécelinek, sem másnak semmiféle földje nem lehet és nincs is. Igaza alátámasztására Botos összesen öt oklevelet mutatott be, amelyek közül az egyikből kiderül, hogy korábban a vecsésiek és a halomiak is tiltakoztak az ellen, hogy a Hertel Zsigmond örökösök nélküli halála folytán a koronára háramlott, majd Erzsébet királyné által Botoséknak adományozott földekbe a fivéreket beiktassák, ezért Botosék 1440 áprilisában perbe is idézték a tulajdonlásuk jogszerűségét kétségbe vonó helybelieket. Egy másik iratból megtudjuk, hogy a Botos testvéreknek Vecsés tárgyában kedvezett egy 1446. évi, országnagyok által kiállított ítéletlevél, annak kapcsán, hogy Gyömrői János és Miklós valamint Sasvári Gergely vitatták a fivérek tulajdonjogát.  kormet 4A Botos-féle oklevelekkel szemben ugyanakkor Péceli Benedek váltig állította, hogy ő már csak azért sem építhette házát Botosék vecsési részein, mert szerinte a fenti okmányok ellenére az egész Vecsés az ő birtokában van, és ezzel kapcsolatban szintén kétségtelen hitelű dokumentumokra, köztük egy ugyancsak 1446. évi országbírói ítéletlevélre hivatkozott.
A középkorban csak egyes városokban létezett telekkönyvi nyilvántartás, így az efféle ellentmondásos helyzetek — amikor több személy is hiteles dokumentumok alapján formált igényt egyazon birtokra — korántsem számítottak ritkának. A bíróság ilyen esetekben többnyire azt mérlegelte, hogy ki jutott a peres felek közül elsőként formailag és tartalmilag is szabályos módon az adott ingatlan birtokába. Hiszen minden további adomány — amelyekkel az uralkodó jogi értelemben nem a saját rendelkezésében, hanem idegen kézen lévő jószágot idegenített el — szabálytalannak és jogszerűtlennek minősült, még ha az adományos jóhiszeműen ült is be a birtokba, amely legjobb tudomása szerint uralkodói adomány alapján őt illette.
A konkrét esetben a bíróság Botosék javára ítélt. Az ítélet indoklása szerint a bíróság alapvetően két tényt mérlegelt. Egyrészt elfogadták, hogy Péceli jogerős ítélet alapján formailag hibátlanul jutott egész Vecsés birtokába. Másrészt azonban úgy látták, hogy a Pécelinek kedvező ítélet tartalmilag hibás volt, mert nem vette figyelembe, hogy Vecsés bizonyos hányada már 1368-ban kikerült az akkori helyi birtokosok, a Mátyás fiak kezéből, és Petermann fia Jakab pesti polgárnak jutott, akitől annak örököse Hertel Zsigmond budai polgár örökölte, majd ennek magtalan halála után ezek a vecsési részbirtokok a koronára háramlottak, mígnem végül 1440-ben Erzsébet királyné Botos Istvánnak és fivérének adományozta azokat.
Ha azonban megkíséreljük a Botos kezére jutott javak azonosítását Hertel Zsigmond egykori vecsési birtokrészeivel, komoly kételyeink támadnak.  kormet 1Aligha lehetett véletlen, hogy Botos a per során csak átírásban s nem eredetiben mutatta be Erzsébet királyné amúgy napjainkig fennmaradt 1440. évi adományleveleit. Amikor ugyanis korábban még 1446-ban Botosékat a Gyömrőiek és Sasvári Gergely bíróság elé idézte környékbeli birtokaikkal kapcsolatban, a pert a fivéreknek csak úgy sikerült megnyerniük, hogy az ítélet indoklásába a kancellária — tehát éppen Botos István munkahelye — tényszerűen hamis adatokat foglalt. Az ítélet ugyanis egyebek mellett azért juttatta például az egész Vecsést is Botosnak, mert Hertel Zsigmond egykori ottani javait állítólag Erzsébet királyné 1440-ben mind neki adta volna. Csakhogy amennyiben beletekintünk a bizonyítékként benyújtott iratok eredetijébe, akkor igen izgalmas felfedezésre juthatunk. Az 1440. évi királynéi adománylevelek valójában egyetlen árva szóval sem említik, hogy az Erzsébet által Botoséknak juttatott birtokrészek korábban Hertel Zsigmond tulajdonában lettek volna! Sőt azok egyikében egyenesen az szerepel, hogy a benne említett vecsési és halomi javak az ugyaninnen való néhai Halomi (!) Zsigmondéi voltak, és már rég királyi kézre és ezen mi királyságunk Szent Koronájának jutottak bizonyos jogos okokból.  kormet 5Halomi Zsigmond említését adott esetben még tekinthetnénk úgy, hogy a királynéi kancellária jegyzője vagy írnoka 1440-ben egyszerűen elrontotta Hertel Zsigmond nevét (más kérdés, hogy az ítéletet erre a feltételezésre alapozni akkor sem lett volna kimondottan jogszerű gondolat). Ám mivel az eredeti adománylevélben még külön hangsúlyozzák is, hogy az eredeti tulajdonos (tehát Halomi) éppen az adományban érintett birtokról (Halom) való, a névtévesztés igen kevéssé tűnik hihetőnek. Hasonló okokból nem valószínű az a más esetekben egyébként könnyen elképzelhető lehetőség, hogy az ítélet előkészítése során a kancellária által kiadott iratok hivatali nyilvántartásai, a kancelláriai regisztrumkönyvek alapján javíthatták volna a Botosnál lévő oklevelekben esetleg hibásan szereplő névalakokat. Ezek alapján tehát erős a gyanú, hogy az országnagyok bíróságának 1446. évi ítélete részrehajló volt, és a bizonyítékok meghamisításán vagy legalábbis teljesen önkényes értelmezésén alapult. A jogszerűtlen bírói döntést pedig talán Botos István kúriai kapcsolatai motiválhatták.
Ez a minden jel szerint manipulált ítélet volt tehát az elsődleges bizonyíték 1449-ben Botos és Péceli birtokperében is, ami már önmagában is vitathatóvá teszi az újabb jogvitában hozott döntést. De miért lehetett szükség arra, hogy Halomi Zsigmond helyett Hertel Zsigmondra, illetve annak felmenőire hivatkozzon adott esetben akár koholt adatok alapján Botos? Valószínűleg azért, mert így a felperes sokkal régebbi időkre tudta visszavezetni a vecsési és helybéli javakra vonatkozó igénye tényszerűnek tűnő alapját, mint az 1446. évi adatokkal érvelő alperes.
A Botos és Péceli felkészültségét tekintetbe véve az elsőre talán csupán unalmas birtokügynek tűnő konfliktusban tehát a felperes minden jel szerint a kancellária közreműködésével hamisított bizonyítéknak köszönhetően diadalmaskodott. Így történhetett, hogy az ítélet kihirdetése után Újfalui Mihály királyi ember a budai káptalan tanúbizonyságának, valamint a szomszédok és az érintett birtokrészek határosainak jelenlétében először is elhatárolta Botosék vecsési birtokrészeit, aztán pedig – nem lévén ellentmondás vagy tiltakozás – iktatta is ezeket István és fivére részére.

Körmendi Tamás

Javasolt hivatkozási forma: URL: https://tti.btk.mta.hu/lendulet/kozepkori-gazdasagtortenet/havi-szines/3435-sztarugyvedek-tevuton.html (Utolsó letöltés időpontja: év, hónap, nap)

Irodalom
Körmendi Tamás: Vecsés a középkorban (kézirat)

Középkori gazdaságtörténet

refo500-logo

Munkatársaink önálló blogjai

A hétköznapi élet története 
A tankönyvön túl

 

Az MTA kutatói pályázatai

Az MTA központi weboldala

AZ MTA kutatóintézet-hálózata