Anjou-kori úri divat

Skorka logoA Bölcsészettudományi Kutatóközpont „Lendület” Középkori Magyar Gazdaságtörténet Kutatócsoport Havi Színes címmel indított rovatának szeptemberi számában Tóth Csaba Anjou-kori úri divat – az aranyforintok tanúsága című írását közöljük.

 Anjou-kori úri divat – az aranyforintok tanúsága

1 kep tcs Laszlo smAmennyiben megkérdeznénk egy divattörténészt, milyen ruhát hordott I. László királyunk, ne lepődjünk meg, ha semmitmondó választ kapunk: hétköznap köpenyt, csatában sodronyinget, éjszaka valószínűleg semmit. Felelős módon nem is mondhatna egyebet, hiszen az 1192-ben szentté avatott lovagkirály vizuális megjelenítésére csak kétszáz évvel halálát követően került sor, legalábbis jelenleg nem ismerünk ennél korábbi képi alkotást, hacsak nem tekintjük annak ezüstdénárain megjelenő sematikus portréját (1. kép). 3 kep tcs Szt. Laszlo Simone Martini Altomonte smEzzel szemben, ha az iránt érdeklődnénk, miként képzelték el Szent Lászlót az Anjou-korban, már záporoznának is a válaszok, hiszen az ebből az időből fennmaradt számtalan különféle ábrázolás már plasztikusan rajzolja ki a lovagszent ikonográfiáját. Természetesen ne várjunk el kora Árpád-kori korhű viseletet, hiszen ezek jellemző módon létrejöttük időszakának leképezései, segítségükkel azonban akár a 14. századi főúri viseletre és fegyverzetre vonatkozóan is lehet – megfelelő forráskritikával – divattörténeti következtetéseket levonni.

Míg Szent László ikonográfiájával kapcsolatban elsősorban mindenkinek a Képes Krónika és a Magyar Anjou Legendárium páratlan szépségű miniatúrái, a templomok színpompás freskóciklusai, esetleg Simone Martini képei (2. kép) jutnak eszébe, a numizmatikai emlékek vizsgálata éppen nem áll a kutatás homlokterében. Nyilvánvalóan a két-három centiméter átmérőjű pénzérméken megjelenő „fekete-fehér” királyábrázolás kidolgozottságában nem veheti fel a versenyt egy monumentális freskóval, mégis, a hátlapjukon Szent László alakjával díszített késő középkori aranyforintok vizsgálata, legalábbis az Anjou-kor vonatkozásában mindenképpen több érdekes divattörténeti adalékot szolgáltathat a kutatás számára.

Közismert, hogy a magyar aranypénzverés I. Károly uralkodása idején, a kutatás mai állása szerint 1325-ben indult meg a firenzei fiorino d’oro mintájára, amelynek első példányain a firenzei liliom és Keresztelő Szent János alakja jelent meg. Ezzel a Magyar Királyság persze nem állt egyedül Európában, hiszen eleinte szinte mindenki az itáliai városállam által 1252-től kibocsátott prototípus éremképét utánozta, csak a későbbi generációk kezdték kialakítani az egyedi éremképet. Magyarországon erre Károly fia, I. Lajos uralkodása (1342–1382) alatt került sor, így jött létre az előlapon a magyar–Anjou-címert hordozó, a hátlapon a magyar lovagkirály, Szent László alakjával díszített, immáron „nemzetinek” tekinthető aranyforinttípus, amely a 16. század végéig élt tovább.

A kezdeti évtizedekben szemmel láthatóan kísérletezés folyt a szent különböző ábrázolásmódjaival, mígnem az Anjou-kor végére kikristályosodott az a formakincs, amely a 15. század végéig meghatározta megjelenését. 2 1 kep tcs Lajos sm2 2 kep tcs Lajos smAhogy arra a Szent László-ikonográfiával kapcsolatos kutatások már korábban rámutattak, a lovagszentnek alapvetően kétfajta ábrázolásmódja ismert, amelyek között relatív kronológiai kapcsolat áll fenn. Kezdetben főként uralkodói jellemzőit domborították ki, amelyet a köpenyből és az alatta viselt hosszú tunikából álló viselet jelez, míg később harcos mivoltának jellege vált dominánsá, amit a hangsúlyos védőfegyverzet, a sodronying, majd a haditechnika fejlődésével kialakult teljes lemezpáncél szerepeltetése közvetített.
Az aranyforintokon látható ábrázolásmód kezdetben ezzel az általános tendenciával párhuzamosan haladt. A legkorábbi változatokon a szent hosszú, egész testet eltakaró köpenyt visel, amelyet a jobb vállon három gomb fog össze (3–4. kép). 4 kep tcs II Bela KK4 kep tcs IV Bela KKA palást alól kinyúló jobb karja hosszú nyelű bárdot markol, míg a könyökben meghajló, a köpeny kelméjét kissé megemelő, maga elé tartott baljában keresztes végű országalmát tart. Ennek a ruhaviseleti módnak legközelebbi, akár előképnek is tekinthető párhuzamát az itáliai Altomontéban őrzött táblakép jelenti (lásd fent). A Simone Martini sienai származású művésznek (1284 körül–1344) tulajdonított alkotáshoz hasonló Szent László-ábrázolás – az aranyforintokat leszámítva – nem ismert a hazai emlékanyagban, bár a Képes Krónika lapjain II.Béla királyt (1131–1141) illetve IV. Béla királyt (1235–1270) hasonló módon jelenítette meg a miniátor (5–6. kép). Az altomontei képen a részletesebb kidolgozás és az eltérő technikából adódó lehetőségek folytán jobban elválnak egymástól a felsőruházat elemei, ugyanakkor az aranyforintokon is érzékelhető a két kelme különbözősége, továbbá megegyezik a jellegzetesen V-alakban aláhulló szövet formája, illetve a merev frontalitást feloldó, kontraposzthoz hasonló testtartás.
7 kep tcs Lajos sm6 kep tcs Lajos sm5 kep tcs Lajos sm

A fejlődési sor következő állomásán a mellkasnál a köpeny szétnyílik és láthatóvá válik az alsóruházat. Bár a törzs előtt tartott országalma takarja, de ennek ellenére érzékelhető, hogy a szent derékban övvel behúzott tunikát visel, a vállára borított köpeny kisebb vagy nagyobb mértékben a mellkas előtt hull alá (7. kép).
I. Lajos uralkodása végén párhuzamosan két, alakjában és fiziognómiájában alapvetően eltérő, önálló Szent László-alakkal folyt tovább a pénzverés. Az egyiken Szent László bárdjának nyelét behajlított jobbjában vállán megtámasztva tartja, míg a keresztes országalmát oldalt kitartja. A szent csípőn övvel összefogott ruhát visel, amelyet vállon és középen gombsor tart össze, felette hosszú köpeny, amely elöl mélyen a mellkasra hullik (8. kép). A másik alak mind a bárdot, mind az országalmát oldalsó irányba kitartja (9. kép). 8 kep tcs Round table bnf ms fr 343 f3r 14th detail Miközben a király frontális beállítású, felsőteste derék és nyak között egy természetellenes furcsa, antropológiai szempontból nehezen értelmezhető, jobbra forduló pozíciót vesz fel, amelynek feltételezhető okára az alábbiakban visszatérek. A köpeny nyaknál szétnyílik, a bárdot tartó jobb és az országalmát emelő bal kar a köpeny széleit magasra emeli, így kiválóan láthatóvá válik az alatta viselt ruhadarab, a csípőn mélyen viselt fegyveröv, illetve a nyaktól derékig tartó hangsúlyos gombsor.
A numizmatikai és művészettörténeti szakirodalomban az a máig ható félreértés alakult ki, miszerint ezeken a pénzeken Szent László páncélt visel, bár a mellkas vonalában elhelyezett, igen kihangsúlyozott gombsornak legalábbis kételyeket kellett volna ébresztenie, hiszen az általában nem szokta szerves részét képezni a fémből készült mellvérteknek. A hosszú köpenyes típusokon természetesen nem látható, hogy mit takar a felsőruházat, a szétnyíló köpenyeseken viszont egyértelműen azonosítható ez a ruhadarab, ami nem más, mint a bélelt fegyverkabát, az ún. pourpoint. Ezt a ruhadarabot eredetileg az ekkortájt kialakuló lemezvértezet alatt viselték, majd ebből alakult ki az önmagában is viselhető fegyverkabát, amely – főként, ha értékes anyagokból (selyem, damaszt) készült – egyrészt előkelő főúri viseletet jelentett, ugyanakkor a katonai jellegű díszöltözetet is megtestesítette. Kialakulásának és használatának klasszikus időszaka éppen az a 14. század, amikor a magyar aranypénzeken megjelenik Szent László. Nem csupán számos ábrázoláson látható viseleti módja (10. kép), de hihetetlen szerencsével két eredeti példány is fennmaradt a 14. századból, így kiválóan vizsgálható anyaguk, készítési módjuk, sőt szabásmintájuk is megállapítható. 9 kep tcs Charles de Blois sm10 kep tcs VI Karoly smBlois-i Károly (1319–1364) herceg Lyonban őrzött ruhadarabját elöl 32 gomb tartja össze, míg a ruhaujjakon további 20-20 gomb figyelhető meg gyakorlati funkciót nélkülöző díszítésként, vagyis a kabáton mindösszesen 72 gomb található (11.kép). A VI. Károly francia királynak (1380–1422) tulajdonított, Chartres-ban  fennmaradt pourpoint-ja – méreteiből adódóan – gyermekkori viselet lehetett, amelyet valószínűleg 9-10 éves korában hordhatott (12. kép). A dauphin ruhadarabját elöl eredetileg 27 gomb díszítette, az egyetlen hiányzó gomb alulról számítva a hatodik, vagyis éppen ott helyezkedett el, ahol a fegyveröv húzódott. Mindkét darabra ugyanazon jellegzetességek jellemzőek: hangsúlyosan kidomborodó mellkasi rész, erősen behúzott „darázsderék”, elöl (illetve az ujjakon) gombsor, mélyen a csípőn hordott fegyveröv.
A magyar aranyforintok vésnöke tehát korának legdivatosabb főúri ruházatába öltöztette a szentet, olyan viseletbe, amely megfelelően előkelő, ugyanakkor kifejezi a király harcos mivoltát is. Valószínűleg azért volt szükség a frontális beállítás helyett áttérni a kicsit félreforduló alakra, hogy a jellegzetes, mellkason erőteljesen kidomborodó fegyverkabát minél hangsúlyosabbá váljon. A művész nem feledkezhetett meg a viselet másik jellemző ismérvéről, a gombsorról sem, habár az eredeti 25-30 gomb helyett a méretből adódó lehetőségek miatt kénytelen volt annak harmadával beérni.
11 1 tcs Maria sm11 2 tcs Maria sm

I. Lajos uralkodása végére tehát az aranyforintok hátlapján két Szent László-típus és ruhaviseleti forma alakult ki, amelyek valójában ugyanazon ruhadarab, a pourpoint és a felette viselt köpeny egymástól eltérő parafrázisai, amely megfogalmazások mögött különböző vésnököket és verdéket gyaníthatunk. 12 2 kep tcs Zsigmond sm15 1 kep tcs smMind a két típus megtalálható Mária királynő pénzverésében (13–14. kép), de Zsigmond idejében már csak a második folytatódik és válik kizárólagossá, habár itt is két változat figyelhető meg: míg az 1387–1402 között vert darabokon még jól látható a gombsor, a későbbieken ezt már csak egy függőleges, bemélyedő vájat érzékelteti (15–16. kép). 13 tcs Albert smAlbert aranyain (17. kép) ugyanez a stílus ismerhető fel, míg I. Ulászló idején visszatértek az Anjou-kori előzményekhez, sőt, szemmel láthatóan a két ekkor működő verde más úton járt. Nagyszebenben gombsort használtak, míg Nagybányán szíj fogta össze a fegyverkabát két szárnyát (18–19. kép). 14 2 kep tcs I Ulaszlo sm14 1 kep tcs I Ulaszlo smUlászló aranyain további újításként megfigyelhető a korábbi példáknál jelentősen szélesebb fegyveröv, illetve első ízben a kardmarkolat jelzésértékű szerepeltetése a bal csípőnél.

15 1 kep tcs sm15 2 kep tcs smAhogy azonban az úri divat – ha nem is olyan gyors ütemben, mint napjainkban, de – folyamatosan alakult, az aranyforintokon lévő ábrázolásmód ezt a változást már nem követte, stílusa hosszú időre megmerevedett. A vésnökök nyilván az előző évi vereteket másolták, ki-ki tehetségéhez mérten, eltérő művészi színvonalon. A későbbi generációk bő száz évvel később már nem ismerhették első kézből ezt a 14. században még oly divatos ruhadarabot, így megformálása egyre inkább sablonossá vált. A Jagelló-kori aranyakon lévő Szent László-ábrázolások ruhaviselete már csak nyomokban emlékeztet az eredeti előképre (20–21. kép).

17 kep tcs Szt. Laszlo Szekelyderzs sm16 2 tcs sm16 1 tcs smEkkor vált szükségessé a forma megújítása, amelyre elsőként az ország vezető és egyben mintaadó pénzverdéjében, Körmöcbányán került sor: az aranyforintok Szent Lászlóin is megjelent a korszerű lemezpáncél (22. kép) ábrázolása (23–24. kép), amelyet a lovagszent még közel száz évig „hordhatott”, mígnem a 16. század végén alakja végleg lekerült a magyar aranyforintok hátlapjáról.

 

 Tóth Csaba

Javasolt hivatkozási forma: URL: https://tti.btk.mta.hu/lendulet/kozepkori-gazdasagtortenet/havi-szines/3811-anjou-kori-uri-divat.html (Utolsó letöltés időpontja: év, hónap, nap)

Irodalom:

Tasha D. Kelly: The Tailoring of the Pourpoint of King Charles VI of France Revealed. Waffen- und Kostümkunde. 55:2 (2013) 153–180.
H. Kolba Judit: Szent László alakja a középkori ötvösművészetben. In: Mezey László (szerk.): Athleta Patriae. Tanulmányok Szent László történetéhez. Hungaria Sacra 1. Budapest. 221–235.
Marosi Ernő: II. Szent László mint nemzeti szent. In: Marosi Ernő: Kép és hasonmás. Művészet és valóság a 14–15. századi Magyarországon. Művészettörténeti Füzetek 23. Budapest, 1995. 67–85.
Marosi Ernő: Saints at Home and Abroad: Some Observations on the Creation of Iconographic Types in Hungary in the Fourteenth and Fifteenth Centuries. In: Gecser, Ottó– Laszlovszky, József–Nagy, Balázs–Sebők, Marcell– Szende, Katalin (eds.): Promoting the Saints – Cults and their Contexts from Late Antiquity until the Early Modern Period – Essays in Honor of Gábor Klaniczay for his 60th Birthday. Budapest: Central European University Press. 2011. 175–206.

Középkori gazdaságtörténet

refo500-logo